BringaMánia Fesztivál Gyöngyösön – aug. 31. és szept. 1. között

505838_1Az első BringaMánia Fesztiválon együtt pöröghetnek az amatőr és profi, országúti, cross, triál és BMX bringások.
Augusztus 31. és szeptember 1. között hét bringás esemény mutatkozik be a sástói Adrenalin Parkban.

A McDonald’s BringaMánia program eddigi legnagyobb gurítására készül. 3 év, 22 esemény, több mint 47.000 résztvevő után augusztus végén az eddigi legtöbb bringást egyszerre megmozgató 2 napos, több szakágat magába foglaló sportfesztiválra kerül sor.

A már hagyományossá vált Mátra Maraton mellett az ország legnagyobb bringás eseményén országos premierre is készülnek, itt mutatkozik be hazánkban először az XCC (rövid pályás olimpiai cross) versenyszám. A résztvevők kétszer is csúcsra törnek a hétvégén. A Mátra Maraton és a Kékesi Csúcstámadás résztvevői is feltekernek az ország legmagasabb pontjára. A nyárzáró eseményen a kerekezők mellett a túrázókra is gondoltak a szervezők. A mátrai természetjáró túrákon idén gyalogosan is részt lehet venni – a résztvevőket erdész szakértők és lovasok is elkísérik.

A McDonald’s BringaMánia Fesztivál kikapcsolódást jelent az egész családnak. A látványos bemutatók, túrák, gyermekversenyek mellett a rendezvények otthont adó kalandparkban az egész család jól érezheti magát.

Program:
2013. augusztus 31., szombat:
– Kékesi Csúcstámadás (országúti verseny)
– XCC Magyar Nagydíj (rövid pályás olimpiai cross verseny)
- Gyermekverseny
– Természetjáró Túra és Séta
– Kerékpáros konferencia – illetékes szervezetek, hatóságok, minisztériumok, és bringás szervezetek részvételével.

2013. szeptember 1., vasárnap:
– Mátra Maraton
– Dual Trial Mátra Kupa
– BMX bemutatók

Mátra Adrenalin Park Kft., 3200 Gyöngyös, Keleti Karácsondi köz 1.

Bővebben: http://bringamania.hu/